Hírek

10 máj
Egyetemi tudás a Debrecen Drive-on
A Debreceni Egyetem járműipari képzéseit, kutatásait is megismerhetik az idei Debrecen Drive látogatói. A május végi, három napos, mintegy ötvenezer négyzetméter alapterületű rendezvényen több mint ötszáz féle járművet csodálhatnak meg az érdeklődők a Nagyerdőn.
12 ápr
Etorobotikáról középiskolásoknak
A szociális robotok fejlesztésében rejlő lehetőségekről, a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karának (MK) elkövetkező éveit meghatározó kutatási területről tartott előadást április 7-én a Fazekas Mihály Gimnáziumban Korondi Péter professzor a MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága és a DE MK Mechatronikai Tanszék szervezésében.
11 ápr
Doktoravató ünnepség az egyetemen
Több mint két év elteltével újra nyilvános esemény keretében, családtagok, rokonok, ismerősök jelenlétében avathatta új doktorait a Debreceni Egyetem. A szombaton rendezett ünnepségen adták át a habilitált doktori és Professzor Emeritus címeket is.
30 már
Fókuszban az ipari kihívások
Megkezdődött az „Ipar napjai” programsorozat, amelyet 36 cég részvételével hatodik alkalommal rendez meg március 30. és április 1. között a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Debrecen megyei jogú város Önkormányzatának közreműködésével.
24 már
Fejlesztések a versenyképes felsőoktatásért
A fiatal kutatók támogatási rendszerének megerősítéséről állapodott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Doktoranduszok Országos Szövetségével a Debreceni Egyetemen. Az eseményen bemutatták az elmúlt 5 évben mintegy 8 milliárd forintból megvalósult infrastruktura-fejlesztéseket, és a jövőbeni lehetőségekről is beszélt Hankó Balázs helyettes államtitkár.
23 már
Ipari forradalom a Műszaki Karon
Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A kezdeményezéshez indulásként jelentős, csaknem 60 millió forint értékű műszer-, szoftver- és eszközadománnyal járult hozzá a cég. Az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Főépület Karácsony Sándor termében.
22 már
Elismerések az egyetemi szakembereknek
A Debreceni Egyetem munkatársai rangos állami kitüntetéseket vettek át a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. A Magyar Érdemrend tiszti- és lovagkeresztjét Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes adta át a Pesti Vigadóban tartott csütörtöki ünnepségen.
22 már
LÉPTÉK – építész alkotóhét
Egy hétre építész alkotóműhellyé válik a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, ahol március 21-24. között második alkalommal rendezi meg hallgatói alkotóhetét a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke.
14 már
Kancellári interjú a Debrecen Televízióban
A tervezett szuperkórházról, a Gyermeksürgősségi Központról és a Debreceni Egyetem további fejlesztési tervéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a városi televízió Közügy című műsorában. Az egyetemi vezető beszámolt a modellváltás tapasztalatairól és az intézmény járműipari beruházásairól is.
11 már
A márciusi ifjak hagyatéka
Március 15-e mindannyiunké, a nemzedékek közös ünnepe – hangsúlyozta Csernoch László rektorhelyettes a Debreceni Egyetem 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésén. A rendezvényen az intézmény csaknem száz dolgozója vehetett át elismerést.